Rólunk

Rólunk

Mi a II. számú Napsugár Óvoda büszkék vagyunk az óvodára, melyben dolgozunk, sokat tettünk, teszünk azért, hogy minden szeglete és a nap minden perce olyan legyen, amelyben”jó gyereknek lenni”. Szívünk-lelkünk benne, mert ezt csak így lehet jól csinálni!

 Szolgáltató intézményként sokat teszünk azért is, hogy Önök, leendő óvodásaink szülei, napközben nyugodtan végezhessék munkájukat, amíg gyermekeiket biztos kezekben – miénkben – tudhatják. Igyekszünk megismerni az elvárásaikat, és megtenni mindent ezek közül azokért, melyek valóban a gyermekek érdekeit szolgálják.

Előfordul persze az is, hogy egyes szülői elvárásoknak nem tudunk, vagy nem akarunk megfelelni, például azért, mert ellenkezik nevelési elveinkkel. Ezért is javasoljuk minden szülőnek, hogy érdemes elolvasni, amit magunkról itt a honlapon meg tudunk mutatni, érdemes megismerni az értékrendünket, melyet a nevelési programban megfogalmaztunk, élni a nyílt napokon ajánlott látogatás lehetőségével, melyeken a gyakorlatban is meggyőződhetnek arról, mit, hogyan csinálunk.

A gyermekek nyelvén jól értő szakemberekként abban biztosak vagyunk, hogy rövidebb vagy kicsit hosszabb idő alatt, de előbb-utóbb minden gyermekeket el tudunk varázsolni. Tudjuk, halljuk, látjuk, hogy a gyermekeink szeretnek az óvodában lenni, együtt játszani velünk és kis társaikkal. Olyan szabályokat állítunk fel, melyek az eligazodást, a biztonságos együttlétet eredményezik, és olyanokat nem, melyek csak felesleges korlátokat szabnak a gyermekeknek.

Varázserőnk azonban nem hathat minden felnőttre, (tudják, az emberek különbözőek, más-más értékeket tartanak fontosnak), ezért Önöknek, kedves Szülők, azt javasoljuk, hogy csak akkor válasszák gyermekeik számára a Napsugár Óvodát, ha egyetértenek elveinkkel, módszereinkkel, megnézték ezeket a gyakorlatban is. Így éppen azt várják majd el tőlünk, amit nyújtunk gyermekeiknek, ez pedig nekünk is, Önöknek is könnyebbség.

Büszkék vagyunk eredményeinkre is, melyeket elértünk, óvodásainkra, akiknek fejlődése, ragaszkodása nap, mint nap örömforrás számunkra. Büszkék vagyunk a minket már ismerő szülők kedves, megelégedett mondataira, és a sok ajánlásra, melyet rólunk Önöknek mondanak. Tisztában vagyunk azzal, mekkora felelősség az Önök gyermekeit óvni, fejleszteni, vele a világ óvodából látható részét megismertetni, vagy éppen megfelelni annak a gyermekbarát képnek, amit rólunk hallottak, hogy „ó óvoda vagyunk”. Megfelelni annak, hogy mindig a gyermekek érdekeit tartjuk szem előtt; hogy környezetüket úgy alakítjuk, hogy abban sok élményt, tapasztalatot szerezzenek; hogy együtt tudunk Önökkel működni azért, hogy gyermekeik megállják majd helyüket az iskola elvárásaival szemben.

Évről évre egyre többen keresnek fel minket, több és több kérdést tesznek fel nekünk, mielőtt az óvoda mellett döntenek. Íme, egy csokor közülük, a gyakori válaszokkal együtt.

Kínálunk e különleges, „extra” lehetőségeket, mint a nyelvtanítás, vagy úszás, lovaglás?

Nem. Nem kínálunk, és nem is tervezzük ezt. Kínálunk viszont nap, mint nap képességeik fejlődéséhez próbálkozást, választási és döntési lehetőségeket, sok és sokféle tapasztalást. Megtanítjuk megtervezni, majd segítjük véghezvinni amit kitalálnak, elképzelnek gyermekeink. Ez az, amire néhány év múlva építeni lehet majd további fejlődésüket.

Van e nálunk „anyás” beszoktatás? Be lehet e jönni majd a kicsikkel a csoportszobába?

Természetesen van, akár „apás” is lehet. Önöknél jobban senki sem ismerheti saját gyermeküket, mi sem tudhatjuk eleinte, hogyan teremtsük meg számára azt a biztonságot, melyben jól érzi magát, ezért örömmel fogadjuk az Önök együttműködését, saját gyermekik érdekében. Szívesen látjuk Önöket velük együtt a beszoktatás idején és a későbbiekben is.


Hány órára kell beérni az óvodába és mikor lehet elvinni a gyermekeket?

Köznevelés intézményként nem tudjuk, és nem is akarjuk előírni a család napirendjét, ezért mi itt az óvodában nem szabjuk meg az iskolai évek során majd jellemző 8 órai beérkezést. Nem tudhatjuk és nem is akarjuk pótolni a gyermekikkel együtt töltött kedves reggeli pillanatokat. Javasoljuk azonban azoknak a családoknak, ahol nem reggelizik együtt a család, ahhoz hogy a kicsinek itt az óvodában legyen módja reggelijét saját egyéni tempójában elfogyasztani, 8.30-ig érjenek be a csoportba. A gyermekek fejlődését az óvodában töltött egész napi folyamat segíti, de 9 órától sok, izgalmas, érdekes tevékenységre nyílik alkalom, melyekben akár Önök is együtt játszhatnak velük együtt, ezért jó szívvel ajánljuk ezt az időszakot, minél több kisgyermek vehessen részt benne. Azt sem dönthetjük el Önök helyett, hogy mikor vigyék el kicsiket. Amennyiben idejük engedi, napközben, ebéd után, vagy akár ébredés után jöhetnek értük. Bízunk azonban abban, hogy Önöknek is öröm gyermekeikkel együtt lenni, és Őket sem terhelik 8-10 óránál hosszabb óvodai idővel, mert az Önöknek is fárasztó a munkahelyükön. Ők még hamarabb elfáradnak, őket is megilleti a kikapcsolódás lehetősége. Tudniuk kell azonban, hogy a törvény szerint minden tanköteles kor előtt álló kisgyermeknek legalább négy óra hosszat az óvodában kell töltenie.

 

A Környezetünkről

Óvodánk Budapest XXIII. kerületében, Soroksár családi házas, kertes területén helyezkedik el és működik 5 csoportos óvodánk.
Kétszintes épületünket – melyet 1973-ban adtak át – gyümölcsfákkal tarkított, füves kert ölel körbe.
A gondozott külső képet az óvónők által tudatosan tervezett, igényesen berendezett belső terek egészítik ki.

 

Óvodánk belülről

Csoportszobáinkban a gyermekek által használt eszközök, játékok, berendezési tárgyak esztétikusak, nagyobb részben természetes alapanyagúak. A kialakított játékterek gazdagon felszereltek, önfeledt játékra, felfedezésre, sokoldalú tapasztalatszerzésre kínálnak lehetőséget, melyek a megismerési folyamatok fejlődését szolgálják. A gyermekek napi életét a csoportszobában kialakított tevékenységi központokban szervezzük, melyek alkalmat és teret adnak kisebb csoportok közös játékára, elmélyült foglalatosságra. (családi és szerepjáték-, építő-, manipulációs,- természettudományi- irodalmi-zenei-, művészeti központok)

Nevelőmunkánk értékeiről

Személyiségközpontú nevelési programunk, mely a Lépésről-lépésre program minden jellemzőjét magán viseli, meghatározza legfontosabb feladatainkat, melyek az egészséges életmód kialakítása, az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása, az anyanyelvi és művészeti nevelés, valamint a külvilág tevékeny megismerése. Munkánk során fontosnak tartjuk a családi nevelés tiszteletben tartását, különböző szinteken történő támogatását. Programunk tükrözi a több mint félévszázados történeti múltunk hagyományait, közvetlen környezetünk igényeit. Óvodánk legfontosabb értéke az érzelmi nevelés, a barátságos légkör, szeretetteljes, otthonos körülmények biztosítása.

Nevelőmunkánk során tiszteletben tarjuk, hogy minden gyermek más és más képességekkel, adottságokkal rendelkezik, így fejlesztésük önmagukhoz képest a leghatékonyabb. Pedagógiai munkánkat az együttérzés, az odafigyelés, a következetesség, és a kedvesség, játékosság jellemzi..

Az óvoda alaptevékenysége:

Óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az Alapító okiratban megjelöltek alapján. Óvodai intézményi étkeztetés.

Óvodánk jellemzői:

Minden gyermek személyiségének egyéni fejlődésének megfelelő ellátásban, nevelésben és fejlesztésben részesül.

  • A gyermek érdeklődésére, kíváncsiságára, mint életkori sajátosságára építve biztosítunk változatos tevékenységeket.
  • Családias légkörben, otthonos környezetben, hangulatos berendezés és sok szép játék között telnek mindennapjaink.
  • Tágas, gondozott udvarunk számos lehetőséget nyújt a mozgásra, játékra, sportolásra, pancsoló medencénk a nyári fürdőzésre.
  • Tárgyi feltételeink folyamatos korszerűsítését, fejlesztését a „Kis Napsugarak” alapítványunk is segíti.
  • A XXI. századnak megfelelő, modern felszereltségű saját főző konyhánk segíti a korszerű táplálkozás megvalósítását.
  • Folyamatos napirendünk rugalmasságot biztosít az étkezésben és a nyitvatartási időben való érkezésben és távozásban.
  • Gyermekeink rendszeresen részt vesznek könyvtárlátogatáson, kulturális eseményeken, kirándulásokon, sportrendezvényeken.
  • Óvodapedagógusaink munkáját logopédus és fejlesztőpedagógus is segíti.
  • Kiemelten figyelünk a szülők igényeire, elégedettségükre és a jó kapcsolat megteremtésére.